Frankie Sandford hosszú hajat akar. Wayne Bridge bájos énekesnő kedvese szerint már túl sok nőnek van hasonló rövid frizurája, mint neki, így szeretne hosszabb fürtöket. Fodrászával konzultálva eldöntötték, hogy változtatnak eddigi megjelenésén. Frankie egyébként a melleivel sem elégedett, de arról nem szólnak a hírek, hogy e téren tervez-e bármiféle beavatkozást.

 ***

Ramos és Arbeloa a Twitteren törölték Shakirát az ismerőseik közül. A Real Madrid két labdarúgója, Sergio Ramos és Alvaro Arbeloa állítólag úgy megharagudott az FC Barcelona játékosára, Gerard Piquére egy korábbi kijelentése miatt, hogy törölték a játékos barátnőjét, az énekesnő Shakirát is az ismerőseik közül a Twitteren.
A haragra okot adó cselekményt állítólag a Barca védője, Gerard Piqué tette meg, aki a két csapat bajnokiját követően (amelyen a katalánok idegenben 1-1-es döntetlent értek el) az öltözőfolyosón kicsit heccelte az ellenfelet. "Nyolc pont, nyolc pont" - utalt a két csapat közötti különbségre, majd így folytatta. "spanyolkáim, már megnyertük a bajnokságotokat, és meg fogjuk nyerni a királyotok kupáját is".

 ***

Tavaly hiába zengett a sajtó Franck Ribéry kiskorú prostituálttal való botrányától, felesége Wahiba mindent megbocsátott hűtlen férjének. Olyannyira, hogy a pletykák szerint a házaspár harmadik gyermekét várja, aki várhatóan fiú lesz majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballistafeleseg.blog.hu/api/trackback/id/tr652871773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása