Nani – Daniela Martins

2011.04.13. 11:03

Luís Carlos Almeida da Cunha (1986. november 17., Praia, Zöld-foki-szigetek)
Daniela Martins

 

A portugál Nani 2007 óta jár a modell Daniela Martinssal. A pár Lisszabonban találkozott először, ahol a lány éppen családjával nyaralt.
„A bátyámmal vacsoráztam, amikor belépett egy srác az étterembe – emlékszik vissza Daniela az első találkozásra. – Nem tudtam ki ő, csak magamban azt gondoltam, hogy nagyon jóképű. Flörtölt velem, és amikor elmondtam neki, hogy én Angliában élek, akkor ő javasolta, hogy találkozzunk.  Azt mondta, hogy ő Manchesterben futballozik. De azt nem gondoltam, hogy ilyen jó. Néhány hónappal később meghívta a bátyámat egy meccsére, és én is elmentem. Nagy hatással volt rám.” A pár azóta is együtt van.


Daniela Nanival egyetemben szegény családból származik. Szüleivel kilencéves korában költözött át Lisszabonból Londonba, mivel édesapja egy buszsofőri állást kapott. Tizenöt esztendősen megnyerte a Miss Latin UK szépségversenyt, majd újságírásból szerzett diplomát. Daniela sok időt tölt a többi focistafeleséggel is. „Támogatjuk egymást. Közel állok a lányokhoz, jó barátnőim.”

Mindketten szegénységben nőttek fel, és bár most sok mindent megengedhetnek maguknak, nem szórják a pénzt. Daniela ma is a Tescóban vásárol,  bútoraikat pedig az Ikeában szerzik be. „Gyakran mondjuk egymásnak, hogy ne költsünk túl sokat, legyünk óvatosak. Semmit sem vehetünk biztosra, kompromisszumokat kell kötni.”
Ennek ellenére néha meglepik magukat luxus dolgokkal is. „Győzködtem Nanit, hogy vegye meg magának a régóta áhított fehér Lamborghinit. Új  kocsira volt szüksége, és teljesen beleszeretett ebbe a limitált kiadású drága autóba. De aztán rosszul érezte magát, mert nagyon sokba került. Ő nagyon keményen megdolgozik mindenért, ezért mondtam neki, hogy ne tegye, mert megérdemli." 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballistafeleseg.blog.hu/api/trackback/id/tr792819887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása