A Real Madrid sztárjátékosának nőügyeivel évek óta tele van a bulvársajtó, valós vagy vélt barátnői folyamatosan témát szolgáltatnak a médiának.  Összeállításunkban megpróbáljuk számba venni a portugál klasszis hódításait. Természetesen a teljesség igénye nélkül. 

 

Jordana Jardel (1982. február 5.)


Ronaldo első komolyabb barátnője a brazil Mário Jardel húga, Jordana volt. Pár évig randevúztak, kapcsolatuk akkor ért véget, amikor Cristiano Angliába igazolt.

***

Karina Ferro

 

Ronaldo magánélete ezután pár évig nyugodtan telt. 2002-től 2004-ig Karina Ferro modellel járt. A lány idén januárban a portugál J magazinnak beszélt először a játékossal való kapcsolatáról.

***

Jessica Miller

 

A játékos és a modell Jessica Miller a 2005-ös Pepe Jeans kampányban dolgoztak együtt. A pletykasajtó összehozta a fiatalokat, de egyikük sem erősítette meg a szóbeszédet.

***

2005-ös mallorcai nyaralásán Ronaldo egy barna hajú lánnyal ölelkezett.

*** 

Nuria Bermúdez (1980. január 12.)

 

Ronaldónak a pletykák szerint viszonya volt a korábbi modell, most FIFA-licences játékosügynök Nuria Bermúdezzel. Nuria hatalmas Real Madrid-szurkoló, egyszer egy újságban azt nyilatkozta, hogy a királyi gárda akkori kezdőcsapatából már hat játékossal is lefeküdt. Jelenleg Dani Güiza felesége.

***

Merche Romero (1976. november 27.)

 

Cristiano és a nála kilenc évvel idősebb Merche Romero 2006-ban randiztak egy ideig. Merche portugál modell és televíziós személyiség, 2005-ben Portugália legszexibb nőjének választották.

 2006 júliusában együtt nyaraltak Madeirán 

Folytatjuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://futballistafeleseg.blog.hu/api/trackback/id/tr522833742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása