A rendőrség tájékoztatása szerint elfogták azt a háromtagú bandát, amely megzsarolta Wayne Rooney családját. A bűnözők hozzájutottak a futballista feleségének kamerájához, majd a gyermekükről készült képek nyilvánosságra hozatalával fenyegetőztek, és öt számjegyű összeget követeltek. 

Wayne Rooneynak a szexbotránya és a korábbi eligazolás tervei miatt érkezett halálos fenyegetések után újabb kellemetlenséggel kellett megküzdenie. A családot egy banda zsarolta meg azzal, hogy megjelentetik a kis Kai Rooney fotóit, ha nem fizetnek nekik öt számjegyű összeget.

A 14 hónapos kisfiúról készült képek véletlenül jutottak a tettesekhez, a futballista felesége ugyanis tavaly májusban a Black Eyed Peas koncerten elhagyta a kameráját. Amikor Coleen észrevette a bajt, rögtön átkutatta a VIP részleget, de már nem találta meg a mobilt, így illetéktelen kezekbe kerültek a rajta lévő privát képek is. A tolvajok először különböző újságok szerkesztőségében próbáltak szerencsét, de nem jártak sikerrel, így szeptemberben felkeresték a családot, és pénzt követeltek tőlük. Szerencsére a rendőrség kiderítette, hogy két férfi és egy nő tartja sakkban Rooneyékat, és pár hónap alatt sikerült elfogni őket, jelenleg pedig őrizetben vannak.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballistafeleseg.blog.hu/api/trackback/id/tr342755213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása