Olaszországban sem akartak elmaradni az angolok mögött. Látva, hogy milyen érdeklődés kísérte John Terry botrányát, az egyik olasz lap is felröppentett egy hírt egy hasonló szerelmi háromszögről.
A történet főszereplői Gianluigi Buffon, a Juventus kapusa, felesége, Alena; valamint Gigi csapattársa, Amauri. A torinói Cronaca újságírója állítólag a Juventus öltözőjéből kapott fülest, és cikkük szerint Alena és Amauri viszonyáról a klub igazgatója, Roberto Bettega is tudott, aki figyelmezette is a feleket tettük következményeiről. A sztori villámgyorsan kiszivárgott, napokon belül az egyik legnagyobb olasz hetilap, a Panorama hasábjain is olvasható volt.
Buffonék úgy döntöttek, hogy a legjobb cáfolat az, ha csapdába csalják a hazug újságírót. Egy érdekes sztorit eszeltek ki: álnéven egy étterembe hívták a Cronaca főszerkesztőjét, hogy a 2006-os torinói olimpiai játékokon történt csalásokról vannak információik. És mialatt az álinformátorral beszélgetett az újságíró, megjent az étteremben Buffon, Amauri majd Alena is. Arra a kérdésükre, hogy kitől származik a rágalom, nem kaptak választ, a sarokba szorított szerkesztő csak annyit tudott kinyögni, hogy a Juventus öltözőjéből kapták az infót. Az étteremben játszódó jelenetet Buffonék titokban rögzítették, és – édes bosszúként – a felvételt a Le Iene című tv-műsor rendelkezésére bocsátották.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballistafeleseg.blog.hu/api/trackback/id/tr151847658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása